Színházak Központi Műtermei

1972-től a Színházak Központi Műtermeibe dolgoztam. Igen, így többes számba volt a neve. Akkor ugyanis 2 helyen dolgoztunk, és ráadásúl, temérdek munkánk volt. A fő bázis a Csokonai utcába volt, lakatos, asztalos,szobrász és kasírozó műhely, valamint festőterem.

9 évvel később elmentem a Magyar Televízióhoz dolgozni. A műtermeket eladták, és kiköltöztek Kispestre.Egy szépen megcsinált igazi díszletgyártó üzembe. Sajnos az emberi felelőtllenség miatt tönkre ment a cég. Jogutódja, ugyan létezik, de az már nagyon messze van attól, ami hajdanán bent a város szívébe működött.

Fa szelleme (anyaga bőr, papír,fa)

A Mozsár utcába, az Operett Színház legfelső emeletén pedig még egy festőterem volt.

Naponta késő estig mind a két helyen lázas munka folyt. Hétvégéink, szinte mindig foglaltak voltak.

Én, gimnáziumi érettségi után, mint betanított munkás, kasírozó, és díszletvarrónő kerültem ide. Na ugye? Ugye, ugye, hogy megakadt a kasírozó szón? Ez gipsz formába, vagy formára, ragasztóval, u.n. kleiszterrel (liszt keverék megfőzve)egymásra ragasztott, és egymásra préselt papír darabok. Voltak olyan díszlet elemek, amiket, ha nem volt más munka, leültűnk, és százával kasíroztunk, megszárítottuk, körbe vágtuk, és polcon tároltuk. Egészen addig, amíg valamely darabnál, felhasználták a szobrászok, vagy az asztalosok.

Ezekbe az évekbe, rengeteget tanult az ember. Ezek, nemcsak technikai tudások voltak, hanem emberi tartás, művészi alázat,vagy példáúl az, hogy mi minden okozhat boldogságot.

Igazi boldogságot okozhat az, ha valakinek, aki már nem tud nevetni, újra mosolyt csalunk, valamely cselekdettel az arcára. Nekem, ez sikerűlt, és így lett ifj Latabár Kálmán örökre a barátom. Ez olyan ajándék, amit soha nem vehetnek el tőlem, mert az érték, nem mindig pénzbe mérhető.

Emberi méltóságot, és a színház irányába tanusított alázatot tanulhattam , Makai Pétertől. Milyen ember volt ő? Talán nagyon jellemző rá, az a látogatása a Csokonai utcába amit leírok most.

Még most is elöttem van, pedig már sok év eltelt azóta.

Dél volt, a Csokonai utcai műterembe. A festők a belső terembe ebédeltek. A festő terem padlóján, leterítve, száradtak a frissen festett színfalak. Még az illatát is, itt érzem . Egyszer nyílt a festőterem folyosói ajtaja, és belépett rajta Makai Péter. Mint mindig most is elegánsan, mosolyogva. Barna, talán hasított bőr kabát volt rajta, és kis kockás ing, ennyire emlékszem a ruházatából. Péter odament a földön fekvő színfalakhoz. Figyelmesen végig járta. Egy - egy falhoz újra visszatérve. Néha mosolygott, néha elgondolkodott. Majd körűl nézett, és a hang irányába, bement, hogy megkeresse a főfestőt. Kis idő múlva megérkezett a festővel. Elmondta a véleményét neki az addig elkészűlt munkáról. Udvariasan, csendesen, de nagyon határozottan. Majd megköszönte a munkát, és ahogy jött a folyosó felé távozott.

Én ilyen embernek ismertem meg Őt.

Az első virágomat neki készítettem. Lila Orchideát.

Egy másik történt, ennek a szakmának az embert próbáló nehézségét mutatja meg.

 

Kézi fekvésű selyem bagoly

1981 be történt. akkor már jó ideje készítettük a Radnóti Színpadra a Moldova est díszleteit. A tervező, Csinády István volt. Egy nap, a déli órákba, bejött a műhelybe Csinády István. Oda jött a kis asztalhoz, ahol dolgoztam.

"Gizike! tudja, annyira fárasztó a próba a Radnótin." Panaszkodott a próbák idejére, és Horváth Tivadarra is, aki a Moldova estet rendezte. " Tudja, ha nem nézném a kollegáimat, akkor már régen ott hagytam volna a darabot" Bár megtette volna. Mielőtt elment megrendelt, két fehér krizantín kószorút, és egy girlandot, vörös, és fekete kis zászlókkal, a Moldova est színpadára. majd távozott.

Akkor, és én láttam Őt utoljára élve. Egy-két óra múlva kaptuk a hírt, hogy agyvérzést kapott.54 éves volt. hetekbe telt amíg lassan leállt a szervezete, fokozatosan. Ő olyan áldozata lett a színházi munkának, ami bármikor , bárkivel megtőrténhetett akkoriba. rengeteget dolgozott mindenki aki a színházi világ alárendelte az életét. Volt aki könnyebben elviselte, volt aki belerokkant, vagy belehalt. Sajnos erről az időről, sem Csinády Istvánról, nem maradt fotó.

Ezekben az években végeztem el a Török Pál utcai Képző és Iparművészeti Szakközépiskolát, azért, hogy szobrász munkákat is kaphassak.

Egy szép nap, csengett a telefon, engem kerestek. "Kezétcsókolom. Lele Dezső vagyok a Magyar Televízió Diszletüzemének  a vezetője. Egy munkánk kapcsán, nagyon nagy szükségünk lenne az én tudására. Tudom, hogy bent van a munkahelyén, és nehéz így beszélni. Ezért, csak igennel, vagy nemmel válaszoljon. Lehetséges, hogy eljönne, hozzánk dolgozni?" Hát persze, hogy igen volt a válaszom.

Aznap amikor beadtam a felmondásomat, reggel pénz jutalmat kaptam. Fogtam a pénzt, és lementem az igazgatónkhoz.

"Szeretném vissza adni a pénzt, mert ma reggel beadtam a felmondásomat. Kérem , hogy ossza szét a kollegáim közt."

A válasz így szólt:

" Gizike! Ezt a pénzt, az eddig végzett munkájáért, és nem a jövőbeli munkájáért kapta. fogadja, csak el."

Így búcsúztam el a Színházak Központi Műtermeitől. szép kilencév volt. Rengeteg élménnyel, sok munkával, és nagyon sokrétű, érdekes feladatokkal.

 

 

Oldal: Színházak Központi Műtermei
Hidd a színház újra éledését ! - © 2008 - 2024 - korenart.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat